Július 1-től „kultüdülővé”, egy hiánypótló kulturális központtá alakul az egykori Club Aliga pártüdülő, amelynek a nyitó hétvégéjére másfél év után először lép fel hazánkban nemzetközi előadó. Fritz Kalkbrenner mellett a nyitó hónapban a hazai zenei világ legnagyobbjai veszik be a BalatonPart színpadját. A koncertek mellett filmvetítések, kortárs képzőművészek, fiatal zenészek és élő legendák, beszélgetések és színház, hétvégente pedig családi programok várják a közönséget egész nyáron át. 

A balatonvilágos-balatonaligai BalatonPart célul tűzte ki, hogy olyan vízparti kulturális centrum legyen, ahol sokféle program és stílus, művészet és szórakozás jól megfér egymás mellett, így erős programsorozattal indítják a júliust.

Napjaink egyik legkeresettebb lemezlovasa, a 2008-ban megjelent Berlin Calling című filmhez készült, nagy sikerű Sky and Sand szerzője, az irigylésre méltó zenei karriert befutott berlini tehetség, Fritz Kalkbrenner július 2-án, pénteken veszi kezelésbe a keverőpultot BalatonParton.

Fritz Kalkbrenner az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljainak és legrangosabb klubjainak állandó meghívottja volt. Korábban a Sziget Fesztiválon  és az Akvárium Klubban is hallhattuk lenyűgöző szettjét, viszont a másféléves nemzetközi előadók és fesztiválélmény nélküli időszak után igazi durranásnak számít, hogy először Ő érkezik Magyarországra.

A MOL Nagyon Balaton programsorozat szellemiségében született kultüdülő, célja, hogy minél szélesebb közönségnek nyújtson színvonalas programokat. A helyszín a Club Aliga, amelynek hangulatos vízpartjai és hatalmas fái látták már a pecázó Kádár Jánost és a pingpongozó Fidel Castrót. A lélegzetelállító aligai magaspart alatt – amelyet a Best of Balaton kurátorai a Balaton egyik kedvenc célpontjaként ajánlanak idén – most új fejezet kezdődik, indul a BalatonPart egész nyáron át tartó programokkal, Budapesttől autóval 50 percnyire, biciklivel, vonattal is elérhető közelségben. 

A BalatonPart küldetése, hogy színes programkínálattal, hazai és világsztárok fellépésével töltsék meg a nyarat, miközben a hétvégék kifejezetten a családoknak szervezett programokkal várják a vendégeket. A környék nyugalma érdekében a színpadi programok éjfélkor véget érnek, a koncertek, események zöme nappal indul. A szervező csapat a környéken lakók igényeit is figyelembe véve dolgozik a programkínálaton. Az előkészületek során közel 400 helyi küldte el javaslatait, melyek nagy része már beépült a programba. Ugyanakkor a rendezvénysorozat indokolja, hogy az ország távolabbi pontjairól is turisták érkezzenek idei a BalatonPart miatt, a környék idegenforgalmát is fellendítve.

A BalatonArt művészeti projekt keretében minden héten más-más kortárs képzőművész „költözik” a BalatonPartra. Itt a közönség szeme láttára készül egy-egy balatoni tematikájú alkotás, melyeket a nyár végén árvereznek el. A bevétel teljes egészét a Balatonvilágos Önkormányzat számára ajánlják fel.