A most átadott bemutatóhelyen megtekinthető a vulkáni működés egy metszete. Emellett kiépítettek egy tematikus kőparkot is, amelyben a 4 millió évvel ezelőtt a vulkánból kirepült kőzetek láthatók, valamint a környék jellegzetes mészkőtömbjei. A túrakedvelőket egy 3,5 kilométer hosszú tanösvény is várja a Kráter kőparknál.

Kellemes napsütéses időben, sok érdeklődő előtt avatták fel ünnepélyes keretek között a Kráter kőparkot és tanösvényt. Szenger István polgármester köszöntőjében felidézte gyermekkorát, amikor furcsa gépekkel elkezdték kutatni a környéket. Azt gondolták, hogy bauxitot keresnek, de alginitet találtak, ami azóta szorosan kapcsolódik Pulához. Futó Jánosnak, a Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársának is köszönhetően az alginitbányából 1988-ban ősorrszarvúleletek kerültek elő, majd az ő ötlete alapján, egy nyertes EFOP-os projekt keretében alakították ki a falu határában most átadott földtani bemutatóhelyet.

Fenyvesi Zoltán, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, nagy öröm számára, ha olyan helyre érkezik, ahol azt látja, hogy az ott élők tesznek azért, hogy megtalálják és megőrizzék azokat az értékeket, amelyek a településükön és annak környezetében vannak. Emellé felsorakoztatják azokat a fejlesztési elképzeléseiket, amelyeket a jövőnek, a gyermekeiknek, az unokáiknak szeretnének megvalósítani. A jó ötletekhez kellenek azok a pályázati lehetőségek is, amelyek megvannak, de meg kell találni hozzájuk az utat, ezért gratulált a projektben részt vevő településeknek, illetve az azt megálmodó szakembereknek.

Futó János mesélt az érdeklődőknek a vulkáni bemutatóhelyről Fotó: Molnár Sándor/Napló

Harangi Szabolcs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető tanára elmondta, hogy valamikor ezen a helyen lávatűzijáték, lávaszökőkút fénye világította be a tájat és izzó lávafolyamok ereszkedtek le a völgyekbe. Pula mai lakóinak már nem kell ezektől a veszélyektől tartaniuk, ők és az ide látogatók élvezhetik azt a szépséget, amelyet a természet sokáig elrejtett előlünk.

Index képen: Szenger István, Fenyvesi Zoltán, Harangi Szabolcs és Futó János az ünnepélyes szalagátvágáson Fotó: Molnár Sándor/Napló

Forrás: veol.hu