Több mint 290 millió forint beruházással sétálóutcává alakították Nagykanizsán az Ady utcát, amelynek elején egy 10 millió forintos magánadományból készült szoborpárost is elhelyeztek.

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) a csütörtöki avatáson felidézte, hogy két évvel ezelőtt kapott a város kormányzati forrásból kétmilliárd forintot infrastrukturális fejlesztésekre, amelyből 20 helyszínen indultak el utak és járdák felújításai. A rekonstrukciók a város több pontján jelenleg is zajlanak, a tervek szerint az ősz végére fejeződhetnek be.

A fejlesztések egyik elemeként – a városlakók régi álmát megvalósítva – alakították át a város első sétálóutcájává az Ady utcát a főtérhez közeli szakaszán. A 290 millió forintot meghaladó átalakítás keretében a térkövezés mellett elvégezték az útszakasz közműveinek és bekötéseinek teljes cseréjét is – jelezte a polgármester. Hozzátette, hogy néhány éve kereste meg őt Velenczei Ferenc helyi vállalkozó, aki néhai feleségével egy a kereskedővárosi múltra utaló szoborkompozíciót ajánlott fel a városnak. Sörös Rita kaposvári szobrászművész Kereskedőfeleségek című életnagyságú alkotása így kerülhetett az újonnan átadott sétálóutca főtérhez közeli végére.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy hosszú előkészítés után a város lépésről lépésre fejlődik. Ennek egyik eleme az új sétálóutca átadása, amivel együtt forgalomba helyezték a csatlakozó Zrínyi utca ugyancsak teljes szélességében felújított két útszakaszát is.

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Területi Infrastrukturális Fejlesztések előirányzatából – a korábbi belvárosi közterületi rekonstrukciókhoz csatlakozva – a sétálóutcában utcabútorokat és virágládákat is elhelyeztek, valamint fákat ültettek, májusban pedig új kandelábereket állítanak fel. A több mint tízmillió forintos felajánlásból elkészült szoborpár pedig a közeljövőben díszkivilágítást is kap.

(MTI)