Program

GASZTROVÁLLALKOZÁSBA KEZDENÉL, MÁR SZAKMABÉLI VAGY? – NE HAGYJ KI EGYETLEN PIQNIQ ELŐADÁST SEM!

0 / 5
Összehasonlítás Kedvencekhez Nyomtatás

Ajánlatkérés

Négy, gasztronómiában is erősen érdekelt szakember úgy döntött, hogy a széthúzás, a kéretlen okoskodás és acsarkodás helyett létrehoznak egy olyan platformot, ahol tapasztalatot lehet cserélni, új kapcsolatokra lehet szert tenni, tanulni lehet egymástól és jóféle kreatív energiák találkoznak. A Piqniq Budapest immár 5 „szeánszon” van túl, és segít eligazodni a gasztronómiai zajban leendő szakmabélieknek, már ezt az utat taposóknak és érdeklődő laikusoknak is. 

Szerencsére elérkeztünk oda, hogy a gasztronómia lassan újra közéleti témává válik. Ehhez persze sok együttállásra szükség volt: az információ szabad áramlására, az egyre elérhetőbb utazásokra, az új ízek megismerésére, a gyökerekhez való visszakanyarodásra, a street food megjelenésére, a fine dining megismerésére, a főzés szeretetének újrafelismerésére, a gasztronómia közösségi és hagyományos médiába való egyre szélesebb körű beépülésére… de még tovább lehetne folytatni ezt a sort. Újra van egy olyan generáció, akik szívesen tanulnak vendéglátást, vonzóvá vált az a szintű kreativitás, amit a konyhában élhetnek meg.

Becsatlakoztak a folyamatba azok is, akik átképeztetik magukat, már nem lepődünk meg, ha egy bróker lép ki a megszokott közegből és kisvendéglőt nyit, vagy ha egy kismama nem megy vissza szülés után a biztonságot adó multihoz, hanem a gyereknevelés mellett cukrászkodni tanul és ezen a pályán halad tovább.

Fotó: Kőrösi Tamás / We Love Budapest

Tehát a gasztronómia közügy, nemcsak amiatt, mert a mindennapok része, és kvázi a legelérhetőbb luxus, hanem azért is, mert üzleti szempontból is fejlődő iparág és egyre többen érdekeltek benne.

Bánhalmi Kata kommunikációs szakember, családja évtizedek óta foglalkozik konyhatechnológiával. Losits Gábor, a Larus Étteremmarketingvezetője, arculati tervezője, Rétfalvi-Kurucz Alexandraüzletnyitási tanácsadó és konyhatechnológiai tervező, valamint Rétfalvi Zoltán közgazdász, üzletnyitási pénzügyi tanácsadó együtt hozták létre a Piqniq Budapestet, mely immád öt sikeres eseményt tudhat maga mögött és egy gyakorlatilag egy alakulófélben lévő gasztronómiai közösséget építenek.

Fotó: Piqniq Budapest

Céljuk, hogy kellően magas szakmai elhivatottsággal rendelkező szakmabelieket (tulajdonosok, üzletemberek, séfek, cukrászok, baristák, pékek, stb) hívjanak meg előadásaikra, ahol az érdeklődők betekinthetnek a függöny mögé, reális képet kaphatnak a vendéglátás valódi hátteréről, legyen az a kíméletlen matek és az üzleti gondolkodás, vagy a dolgozók motivációjának elvesztése, kiégése. Nincs köntörfalazás vagy csillámporporhintés. Egy-egy ilyen Piqniq alkalom után egy örök álmodozót is leránthatnak a realitás talajára, ezzel pedig többet hsználhatnak, mint ártanak, hiszen lehet, hogy még nem érett meg a leendő vállalkozó arra, hogy tényleg belevágjon. Kell még sok tanács, tapasztalás, kutatás, előkészület, mielőtt élete egyik legnagyobb vállalásába fog majd bele.

Fotó: Piqniq Budapest

Tavaly novmeberben a „sütibiznisz” alkalommal kezdtek, ahol Márk Szonja, cukrász, az Édesem tulajdonosa, Szász Kinga, közgazdász és cukrász, a ChouChou alapítója vagy éppen Oltványi Zsolt, multielhagyó, a Mentes cukrászüzem tulajdonosa kalauzolta el a jelenlévőket onnantól kezdve, hogy mennyire nehéz egyes alapanyagokat beszerezni, odáig, hogy a mesteremberek hiánya akár hónapokkal is elníújthatja az üzlet nyitását.

Fotó: Piqniq Budapest

Vitát is indítottak már, illetve kemény fába vágták a fejszéjüket azzal, hogy arra kérdeztek rá, hogy mi a teendője a gasztrovállalkozásoknak a húsmentes vagy vegán témával. Miként hat a kevesebb húsfogyasztás, a tudatosabb életmód a gasztroiparra, hogyan kell meghaladni azt a hazánkban is uralkodó jelenséget, hogy az étlapon a vegetáriánus alternatíva egyenlő a körettel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoztak, Bede Anna a vegasztromania blog szerzője, Szatmári „Főzelékes” Feri, Saás Petra, a Fruccola tulajdonosa, Pethő Dániel, a Csalogány26 étterem társtulajdonosa is részt vettek a beszélgetésen, de Forgács Attila gasztropszichológus is csatlakozott, lehengerlő személyiségéve rengeteget hozzátéve az alkalomhoz.

Fotó: Csudai Sándor / WLB

Nekünk ő, illetve a legutóbbi kávéról szóló Piqniq Budapest előadója, Csatlós Csilla executive coach a „kedvencünk”, hiszen amellett, hogy nagyon jó rálátásuk van a szakmára, pszichológiai szemléletükkel egész TED Talkokat bonyolítanak le egy-egy órában. A májusi alkalmon helyre tették a kávés témát, ami szintén divatos és sokakat foglalkoztat. Specialty vagy speciality? Világos pörkölés vagy a hagyományos olasz kávé az igazi, és melyik a jobb döntés üzletileg, meg lehet-e élni csak a kávéból? A beszélgetésen szintén a szakma ismert és hiteles arcai vettek részt.

Fotó: Piqniq Budapest

Vezettek már limitált férőhelyes workshopot is, az új, Freyja nevű croissant-szentélyben, ahol a résztvevők immár nemcsak elméleti szinten ismerkedtek az üzletnyitással, a szakmával, hanem croissant-sütésbe is kezdtek. Nyilván ez nem egy pékmesteri képzés, viszont interaktív, sokat mesél elhivatottságról és még jobban összehozza a társaságot a közös gyakorlati élmény segítségével. Ez a workshophamarosan (2019. május 26.) megismétlődik, a nagy érdeklődésre való tekintettel.

Fotó: Piqniq Budapest

Piqniq Budapest tehát egyre több embert vonz és szépen épül az a fajta közösség, amire szükség van élesben is, nem csak netes felületeken és elméletben. Előadóikkal, meghívott szakembereikkel egy szerethető, kötetlen de mégis komoly edukációs felületet létesítettek és alig várjuk a következő témákat és alkalmakat.

Fotó: Piqniq Budapest

Forrás: welovebudapest.hu

Értékelés

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük