Program

Bor, mármor… Bénye tizenegyedszer!

0 / 5
Összehasonlítás Kedvencekhez Nyomtatás

Ajánlatkérés

Hogy mi a Bor, mámor… Bénye? Olyan összművészeti fesztivál, amelynek során mindenki megbizonyosodhat arról, hogy Erdőbénye a világ közepe. Szebb helyszínt álmodni sem lehetne, a település a Zemplén lankás dombjainak ölelésében fekszik, távol a főútvonalaktól, a Mulatóhegy lábánál, egy hűs vizű patak partján. Bármerre nézünk, szépen művelt szőlőtőkék sorakoznak a határban, hűen mutatva, mivel is foglalkoznak a falu lakói.

A szőlőművelés és a borkészítés évszázados hagyományokra tekint itt vissza, nem véletlen tehát, hogy a fesztivál fókuszában a bor áll, amit a rendezvény ideje alatt maguk a borászok töltenek a látogatók poharába. De nem ám a főutcán felállított faházakban, nem is egy központi téren, ahol el lehet veszni a színes vásári forgatagban, hanem éppen ott, ahol született, annak a borásznak a kertjében, aki megtermelte. És éppen ez adja a Bor, mámor… Bénye! különlegességét.

Aki ezt az augusztusi néhány napot Erdőbényén tölti, alaposan megismerheti a települést, és annak régi épületeit, bebarangolhatja az ismert szőlőterületeket, megnézheti, hogy tényleg köves-e a Rány-dűlő talaja, és tényleg olyan szép-e a panoráma a Messzelátó-dűlőből, ahogyan azt a neve mondja.  Ha szerencsénk van, a séta során felbukkannak a környék jellegzetes állatai, láthatunk fekete gólyát, kígyászölyvet, parlagi sast, vagy akár vadmacskát is. 

Mintha csak tegnap lett volna, hogy felröppent a hír: egy maroknyi hegyaljai borász kezdeményezésére új, szokatlan rendszerű boros rendezvény születik a semmiből. Az elhatározást tett követte, létrejött a Bor, mámor…Bénye!, Tokaj-Hegyalja legcsaládiasabb hangulatú fesztiválja. Ennek éppen tíz éve, a lelkesedés továbbra is töretlen, és az idén már a 11. rendezvényre készülnek az erdőbényei borászok.

A természeti szépségek minden erdőbényei látogatás során kellemes túrára csábítják a látogatót, ám a Bor, mámor… Bénye ideje alatt számos kulturális és zenei program közül is válogathatnak a vendégek. Napközben felolvasások, irodalmi borkóstolók, tematikus kóstolók, gyerekműsorok, késő délutántól könnyűzenei koncertek várják a közönséget, és a zenét természetesen pohárral a kézben, a házigazda pincészet borait ízlelgetve a legjobb hallgatni. 

Az idei fesztivál vendége lesz egyebek között Kiss Judit Ágnes, Darvasi László és Cserna-Szabó András író, Weiner Sennyei Tibor irodalmár, a zenei kínálatban pedig olyan nevekkel is találkozhatunk, mint Kollár-Klemencz László, Petruska, Falusi Mariann és Sárik Péter, Jónás Vera, Tóth Viktor és Weisz Gábor, a Mongooz And The Magnet, a Szüret Utcza, Szalonna és bandája, vagy a Dynamite Dudes. A csütörtök esti nyitókoncertet a Várkonyi Csibészek adják, a vasárnapi záráskor Vázsonyi János megszólaltatja a református templom csodálatos orgonáját, a délután pedig igazi illegál partiba fullad, titkos helyszínen, a Sefard Trióval.

Immár hagyomány, hogy a sportos vendégek jógával indíthatják a napot, és a pingpongasztal egész nap várja a játékosokat a Bardon Borászatban. A természetkedvelők bebarangolhatják a Béres Szőlőbirtok csodálatos tanösvényét, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a településre és a környező hegyekre. Erhardt Gábor építészeti sétáján a katolikus templomot és annak kertjét ismerhetik meg a látogatók, Jakabéknál maga Homonna Attila pörgeti a lemezeket a csillagos ég alatt. Az erdőbényei tájházbanújraélednek a kádár hagyományok, a kicsiket gyerekprogramok, a felnőtteket felnőtt mesék várják. 

Az erdőbényei borászok izgalmas borkóstolókkal készülnek, de ezek többsége regisztrációhoz kötött, érdemes a részvételt időben jelezni. A csütörtök esti nyitó rendezvényen jótékonysági borárverés lesz, és valamennyi borászat bemutatkozik a Budaházy-Fekete Kúria kertjében, de utána is érdemes mindenhol eltölteni néhány órát. Az idei fesztivál slágere a furmint és az aszú mellett egyértelműen a buborék lesz. A Pro Vinum, a Sanzon Tokaj és a Préselő is készül bubis kóstolókkal. Az Ábrahám Pincénél lengyel nyelvű vezetett programon ismerkedhetnek a vendégek az erdőbényei borokkal, a Vayi Borászatban ismét megrendezik az 1956-2017 között született aszúborok muzeális kóstolóját, Illés János tíz évjárat tíz aszúját mutatja be, és Csite Norbert is tíz évjárat borait tölti pohárba, de Kalydy András (Kádár Hungary) vezetésével az is kiderül majd, hogy miről mesélnek a borok, amikor egyenesen a hordóból kóstoljuk őket. Lesznek fajtakóstolók, és egy-egy dűlő is külön bemutatkozik majd, de hosszan folytathatnánk a sort.  

Mivel Erdőbényén kevés a szálláshely, a fesztivál buszjáratot üzemeltet, amely ingajáratban közlekedik a fesztiválhelyszín és a környékbeli települések között. A pontos menetrendet most dolgozzák ki, és hamarosan feltüntetik a weblapon. 

A gasztronómiai kínálatért szokás szerint maguk a pincészetek, vagy a környék ismert éttermei felelnek. Ott lesznek az encsi fiúk, vagyis az Anyukám mondta, de jön Miskolcról  A Leves, és ott lesz a Vinikli BorBár, a Tókert Bisztró, a Borsod Burger, és az Őzetanya

A Bor, mámor… Bényében az a legjobb, hogy minden a közönségtől karnyújtásnyira történik, és sehol sincs tömeg. A látogatók eloszlanak a helyszínek között, mindenkire jut elég figyelem, gondoskodás. Az ember csak leheveredik a fűbe, és egy pohár borral a kezében hallgatja a felolvasást, a koncertet, vagy csak bámulja csendben az augusztusi csillagos égboltot – még az is lehet, hogy nem egyedül. Nagy találkozásoknak, szép kapcsolatok születésének volt már tanúja ez a fesztivál, és a szervezők abban bíznak, hogy az erdőbényei palackokba nemcsak a borászok történetei férnek bele, hanem mindenkinek a sajátja is. Aki ellátogat Erdőbényére, és búcsúzóul hazavisz magával egy palack bort, a saját emlékeit is magával viszi benne. Jó lesz majd visszagondolni az ott töltött napokra, amikor kinyílik az a palack.  


A részletes programot a fesztivál folyamatosan frissülő weboldalán tesszük közzé. 
Weboldal: https://bormamorbenye.hu/
Facebook oldal: https://www.facebook.com/bormamorbenye/
Bor, mámor… Bénye telekocsi: https://www.facebook.com/groups/183454902283603/

A fesztivál az alábbi erdőbényei pincészeteknél zajlik: 
Ábrahám Pince
Bardon Borászat
Béres Szőlőbirtok és Pincészet
Budaházy-Fekete Kúria Borászat
Csite Családi Birtok
Illés Pince
Jakab Pince
Kerékgyártó Pince
Préselő Pincészet
Pro Vinum Pincészet
Sanzon Tokaj
Vayi Borászat
Vinito Borászat

Értékelés

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük