Fotó: Csákvári Péter

Nekifutunk a 11. Mindszenthavi Mulatságnak. Ha tízszer már sikerült, akkor miért ne sikerülne pont a XI.? Tíz évvel helyi termelők azzal indították útjára ezt a rendezvényt, hogy végre mutassa meg a világnak Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud is az értékeit. Persze, ahogy Tokaj, ahogy az egész borvidék, így elsősorban a rendezvény is a borokról szól. DE! De mit ér a jó bor, a jó étek nélkül, és mit a jó muzsika nélkül? Ennyire egyszerű a Mindszenthavi Mulatság receptje, sok jó bor, hozzá egy kis gasztró, és sok zene.

A két településről dióhéjban

A terület az őskor óta lakott, ezt jelentős neolit kori leletek tanúsítják, többek között a „Dereszla kincse” néven ismert, i. e. 1200-ból származó arany ékszerek. Ezzel kapcsolatos tudni, látni valókat a bodrogkeresztúri Kincsestárban lehet megnézni. Egy utca választja el a két települést 1,2 km-en át, ezért nincs is távolság a két falu között. Bodrogkeresztúrt eElőször 1239-ben említik a települést és várát, mely feltehetőleg a tatárjárás során pusztult el. 1411-től a község a tokaji uradalom része. A 16. században már mezővárosként említik, a század végétől a 17. század közepéig nyomda is működött a településen. A Rákóczi-szabadságharc megviselte a községet, de sikerült újra megerősödnie, főként a szőlőtermesztésnek köszönhetően. 2017-ben indult a bodrogkeresztúri római katolikus templom renoválása. Ezzel együtt a feltárási folyamatok is megkezdődtek. Ennek köszönhetően olyan tárgyi leletek kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, hogy a katolikus templom múltja, akár a 13. századig is visszanyúlhat.

Bodrogkisfalud nevét 1220-ban említik először a források Kysfalud névalakban. Az idők folyamán a falu neve csak írásmódjában változott: Kyusfalud (1317), Kysfalu, Kysfalud (1370-1459), Kysfalwd (1549), Kisfalu (1773), Kis Falud (1785), Kiss Falud (1806), Kis-Falud (1828), Bodrog-Kisfalud (1863-1873), Kisfalud (Bodrog-Kisfalud) (1882), Bodrog-Kisfalud (1892-1900), Bodrogkisfalud (1902-1950). A Kisfalud név a falunak viszonylagos csekély kiterjedésére, méretére, míg a Bodrog- előtag a Bodrog folyó mellettiségre utal. Maga a Bodrog szó (első említése 1267-ből Budrug alakban) valószínűleg a magyar bodor névszóból ered, melynek jelentése hullámos, nem sima víztükrű folyó”. Kevésbé meggyőző feltevés szerint a folyónév a magyar Bodor személynévből származik.

A tokaji borvidék

Tokaj-hegyaljai borvidék (röviden Hegyalja vagy Tokaj-Hegyalja) a világ első zárt borvidéke, 1737 óta. Magyarország északkeleti részén, a Zempléni-hegység déli, délkeleti lábainál található. Területe kb. 5000 hektár. Az UNESCO Világörökség Bizottsága mint kultúrtájat 2002-ben felvette a világörökségi listára Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj néven.

Mindezen kulturális és történelmi emlékeket szeretnénk megmutatni vendégeinknek, néhány pohár bor mellett. Persze, nem tagadjuk, célunk, hogy fogyasszanak tokajit, ismerjék a tokajit, de tudjuk, hogy önmagában a bor nem minden, még ha nekünk oly fontos is. Az elmúlt években Tokaj-hegyalján fejlődött a turizmus is, kényelmes panziók épültek, lettek nagyon jó minőségű 4-5 csillagos szállodáink, új éttermek, nem csak Tokajban, de a környező településeken is, így Bodrogkeresztúrban, Kisfaludon is vendégcsalogató helyek nyíltak. A Borászok mellé felzárkóztak az utóbbi időkben a lekvár- és sajtkészítők, vagya különleges Borecet is. A borkóstolás mellet aktív pihenéssel tölthetünk el több napot is a körnéyken: lehet hajózni a Bodrogon, kenuzni az ártéren vagy kirándulni a környékbeli erdőkben.

Ahogy azt már hangsúlyoztuk elsősorban boros rendezvény a Mindszenthavi Mulatság, és ha innen indulunk ki, akkor be tudjuk mutatni, hogy a világ egyik legjobb borait felsorakoztató borvidék boraihoz bizony vannak méltó étkek, és jól tudják kísérni zenével a királyok borát.

Résztvevő borászatok:

Patrícius Borház, Bodrog Borműhely, Illés Pince, Bott Pince, Szélkiálltó Pince, Dereszla Pince, Tokaj Nobilis, Füleky Pincészet, Rozgonyi Pince, Henye Borászat

Bárdos Sarolta +36 20 391 8328

Molnár Péter (Patricius) +36 20 429 1120

Szabó Hajnalka (Füleky) +36 20 971 67 83

Bodó Judit (Bott pince) +36 20 240 38 55

 

Részletes program:

 

Bott Pince:

Helyszín: Bodrogkeresztúr, Dózsa György út 1-3. a volt Kerámiagyár

11:00  Élménybeszámoló

A régi kerámiagyár új funkciót kapott. Szeretettel várunk mindenkit egy látogatásra.  Szeretnénk egy jövőbeli házi múzeummal tisztelegni a ,,Kerámiát” alapító Ullrich család előtt, ehhez kérjük az együttműködést. 

Ha kedves emlék, fotó vagy egy emléktárgy van amit szívesen megmutatna nekünk, vendégül látjuk egy pohár borra 11:00 -14:00 óra között.

Az első élményt személyesen az alapító, Ullrich Károly unokája, Nagyné Ullrich Katalin meséli el.

14:30 Bott Pince 2019 –es évjáratkóstoló ( regisztráció szükséges, maximális

létszám: 30 fő)

 

Patricius Borház:

Kulináris élmények a Patriciusban

2 ültetett izgalmas és egyedi kóstolóval várjuk a vendégeket. Milyen süti illik egy Tokaji Pezsgőhöz? Ezt is megtudhatjátok, ha szeptember 26.-án velünk kóstoltok. Exkluzív Aszú&Libamáj kóstoló, melynek során olyan Aszúkat is megmutatunk, amelyek már nincsenek kereskedelmi forgalomban!

9.30 – 12:00 Pezsgős piknik a Várhegyen – zempléni finomságokkal, pezsgővel, maximum 20 fő, előzetes regisztrációhoz kötött (geriadam@patricius.hu)

13:30 Cukrász vs. Borász kóstoló

Nagy – Nádházi Réka mutatja be a saját finomságait  és Molnár Péter a hozzá illő borokat

5 féle Patricius bor – száraz, pezsgő, késői szüret, aszú + 5 sütivelregisztrációhoz kötött, fizetős kóstoló, max 20 főt tudunk fogadni erre a kóstolóra, regisztráció emailben: geriadam@patricius.hu

15:30  – – A Tokaji Aszú és Magyar Libamáj örök szövetsége  

5 Patricius Aszú  + 5 féle libamáj párosítása + 1 MEGLEPETÉS  (regisztrációhoz kötött és fizetős kóstoló, max 20 főt tudunk fogadni erre a kóstolóra, regisztráció emailben: geriadam@patricius.hu)

 

Kriszta Kávézója:

2020.09.26. 14:00

Teljes mámor: Kávé és alkohol

Alkoholos kávékülönlegességek készítése és kóstolója.

A jól ismert ír kávén túl is létezik alkoholos kávé variáció. Milyen lehet egy forralt boros kávé?

Mester baristánk 4 alkoholos kávét készít és kóstoltat.

2020.09.26. 16:30

Hogy kerül a söröskorsó a tokaji asztalra?

Sörkóstoló a tokaji BAZ BEER sörfőzdével.

6 sör és egy meglepetés.

 

Henye Borbár program:

09.25. 

18:00: Bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi habzó, gyöngyöző borok és pezsgők kóstolója

Háttérzene: Melounge Duo 

21:00: Blues From Hell  koncert

09.26. 

8:00-18:00  borkóstolási lehetőség a Henye Borbárban. Mini gatortúra Dereszla Vinotéka és Henye Borbár között.

16:00: Tóbiás Adrienn dedikál,   Útravaló: A Tokaji Borvidék  

19:00: HOBO koncert Keresztúri Esték keretében

 

Betlehem Pihenőház által szervezett program:

Kézműves termékek

1000 – 1800 – Babits Pincészet borai

1000 – 1800 – Paprika Panna chilis termékei

Kézműves foglalkozás

Gasztronómia:

1000 – 1800 – Reggeltől Kocsis tanya kolbásza és hurkája, Laci pecsenye

Ebéd: Halászlé, Öhön

Borecet Művek:

Péntek 2020.09.25.

Helyszín: Borecet Művek – Tarcali út 22.

08-16 óráig

  • Múzeumlátogatás
  • Gyümölcsbalzsamecet kóstolás

aszúecet, balzsamecetkülönlegességek

Szombat 2020.09.26.

Helyszín: Borecet Művek – Tarcali út 22.

10-17 óráig

  • Múzeumlátogatás
  • Gyümölcsbalzsamecet kóstolás

aszúecet, balzsamecetkülönlegességek

 

Illés Pince:

A Bodrogkisfalud Kossuth u 20. szám alatti feldolgozónk placcán fogadjuk a vendégeket.

– bor és must kóstolás  egész nap

– Kisfaludi gulyásfőzés

– RETRO PARTY ,délután és ameddig bírjuk .Sztárvendéggel.POPLESZ  a fellépő.

– Wartburggal a hegyre -dűlőtúra.   Óránként indul  10-17 óráig.

– MAGYAR szőlőt fogyassz !!. Egész nap furmint,hárslevelű és sárga muskotály kóstolás

– “DIPLOMATA SZÜRET”   9-22 óráig.

 

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata és Bodrogkeresztúr Jövőjéért Egyesület programja:

Helyszín:Bocskai Pince és Rendezvényház

15 óra Szüreti felvonulás a Tarcali úti pályától a Bocskai pincéhez

15.15 Bacchus szobor koszorúzása

Bocskai pince és rendezvényház udvarán:

15.30 Eötvös József Általános Iskola tánccsoportjainak fellépése 

16.00 Karády István zenél-

18.00 Kiss Kata Zenekar & Maszkura ” concert, Közreműködnek a Matyó Néptáncegyüttes néptáncosai

19.00 Táncház a Faluházban hajnalig, Muzsikál: Fodor Róbert (Harmadik Zenekar) és barátai

 

Kisfalucska Udvarház & Bisztró programja:

(Szeptember 26. szombat)

Zenei program:

16:00 – 17:00 Kelet Brass Band

17:30 – 19:00 Jumping Matt & His Combo (Pribojszki Mátyás Band)

21:00 – 21:40 Rat Rod 

22:00 – 23:30 Zenegép 

Egyéb program:

13:30 Kávés borkóstoló (Black Sheep Micro Roastery & Coffee, Szélkiáltó Pincészet )  

A program regisztrációhoz kötött! (3500 Ft/fő, maximum létszám: 20 fő)

Jelentkezés: gubicskol@gmail.com (vagy  juga1998@gmail.com )

„A kávé és a bor együtt kóstolva általában gyengítik egymást és a kávé „lemossa” a bort.

Tóth Gábor (Black Sheep Roastery) barátommal találtunk egy olyan párosítást, amelyben nemhogy kioltaná egymás erényeit a kávé és a bor, hanem egymást erősítve egy egyedi élményt nyújtanak. A különleges minőségű kávé kétféleképpen elkészítve segít a bornak (Szélkiáltó Pincészet, Fekete Bárány 2017) abban, hogy három arcát is megismerhessük.” /Gubicskó László borász, Széliáltó Pincészet/

10:00 – 20:00 A 7 Dűlő Hét bodrogkisfaludi alkotótábor kiállítása

Egy alkotótábor, amely kortárs művészeti eszközökkel mutatja be Tokaj-Hegyalja világörökségi értékeit. A Kisfalucskában kiállításra kerülő művek egy kiadvány részei, amely a 2019-es 7 Dűlő Hét alkotótáborban készült Bodrogkisfaludon, 200 példányban.  

A legkisebbeknek:

11:00  A Dereszla Kincsei Bábcsoport előadása: Hegyaljai Murci Cirkusz

A Cogito Alapfokú Művészeti Iskola bodrogkeresztúri telephelyének növendékei, az Egerben megrendezésre kerülő Országos Gyermek Bábfesztiválon évek óta arany minősítéssel térnek haza.  2019-ben, a Hegyaljai Murci Cirkusz c. előadásukat a lehető legmagasabb,  gyémánt minősítéssel jutalmazták, ezt az előadást adják elő most újra, a Kisfalucska udvarán. (A csoport vezetője és felkészítője: Makoldiné Dogossy Mónika bábtanár.)

10.00 –  19:00 Gyereksarok a játszótéren

Gasztro:

Kisfalucska Bisztró (grill és borterasz:)

Kávé: Black Sheep Roastery 

Bor:

Szélkiáltó Pincészet

Füleky Pince:

10:00 – 21:00: Füleky Borterasz

11:00 – 20:00: LaBor Étterem

11:00 – 18:00: Füleky présház- és pincetúra minden órában Brezovcsik György borász & Battó Bálint pincemester vezetésével

18:00 – 18:45: KROKODILL koncert

19:00 – 19:45: KROKODILL koncert

Latin-amerikai rumba katalán ritmusban

Árkosi Szabolcs & Mc. Guacho Aljas Iván

Los Orangutanes két frontembere kicsiben pendíti fel táncra a közönséget latin zenéjükkel. 

 

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok:

Bodrogkeresztúr, Kossuth út 103

2019. szeptember 26. (szombat)

10.00-19.00 borkóstoló, pincelátogatás

10.00-18.00 Tokaji Sajt kóstoló

12.00-13.00 pezsgőkóstoló és degorzsálás

14.00 “Íz, szín, tűz vagyon a borban, Ha hegyaljai termés” – illatfelismerés, játék a borral

15.30 Tokaji bor- Magyar sajt mesterkurzus Mészáros Gabriellával, 

(helyszín:  Tokaj Nobilis Kóstolóterme, Kossuth út 84) Belépő: 3500 Ft

előzetes bejelentkezés alapján: bardos@tokajnobilis.hu

16.00 “Íz, szín, tűz vagyon a borban, Ha hegyaljai termés” – illatfelismerés, játék a borral

17.00 Fodor Róbert és barátai muzsikálnak

Gasztronómia: Tokaji Fakapu étterem grill ételei,  Tokaji Sajt

Gyerekprogram: 11.00-17.00 Kiszínezném véle életem – bodrogközi minták színezése természetes alapanyagokkal

12:00 – 19:00 Borműhely Borterasz:

Borászatunk teljes kínálata kóstolható, külön készülünk egy 6 boros kóstoló csomaggal,

Gasztro:

Kisfalucska Burger (mangalica burger, házi buciban)

Zene: Vakter Alexandra és Kovács Kristóf