Egy legalább 2624 éves amerikai mocsárciprus (Taxodium distichum) az Egyesült Államok keleti felének legidősebb ismert fája – közölték kutatók az Environmental Research Communications című folyóiratban publikált tanulmányukban, amely szerint az észak-karolinai mocsárvidéken felfedezett növénymatuzsálem egyike a világ legidősebb, ivaros módon szaporodó fáinak, írta az MTI.

A kutatók akkor bukkantak rá a különleges fára, amikor évgyűrűket tanulmányoztak az állam délkeleti részén futó Black River mellékfolyó mentén, hogy feltárják Észak-Amerika keleti felének klímatörténetét. A fák korán kívül az évgyűrűk szélessége és színe ugyanis arról is árulkodik, hogy mennyire volt csapadékos vagy száraz egy adott év – írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.

A területen végzett korábbi terepmunkálatokból a szakemberek már tudták, hogy a térség ad otthont az Egyesült Államok egyik legöregebb amerikai mocsárciprus-csoportosulásának.

A kutatók korábban már számos 1000 és 1650 év közötti fát azonosítottak a területen.

A most felfedezett 2624 éves amerikai mocsárcipruson vagy más néven fésűs mocsárcipruson kívül egy 2088 éves példányt is találtak, és a szakemberek szerint nagyon valószínű, hogy a csaknem 100 kilométer hosszan futó Black River mentén még jó néhány 2000 évnél idősebb fa magasodik.

A tanulmány szerint az amerikai mocsárciprus immár bizonyítottan a Föld legöregebb ismert, vizenyős területen élő fafaja, és ötödik helyen áll az ivaros módon szaporodó, legöregebb fák világranglistáján. (Az egyetlen egyedről, ivartalan szaporodással létrejött növények – klónok -, amelyek az anyanövénnyel teljesen azonos genommal rendelkeznek, több tízezer évig is elélnek.)

A most megtalált és bemért korú rekorder példány talán segíthet a folyó menti mocsárerdőknek is hivatalos védettséget szerezni, így sikerülhet az ezer évesnél idősebb fákból álló erdőséget is megmenteni.

Kiemelt kép: youtube

Forrás: sokszinuvidek.24.hu