1,7 hektáron az Állatkert egyik fő látványossága lesz a Pannon Park és a Biodóm.

Az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón jutalmazták e megtisztelő címmel a Fővárosi Állat- és Növénykert legjelentősebb fejlesztését, a Pannon Park Biodómot, 2018. december elején – szólt az MTI híre, melyet 2018. december 21-én az alábbi kiegészítéssel módosítottunk.

 

Bárhogyan alakult is a díjazás, tény, hogy az épület már javában készül a Pannon Park részeként, alapkövét még 2017 őszén helyezték el. A közösségi park a Kárpát-medence múltbéli élővilágát mutatja majd be. A 43,7 milliárd forintból készülő komplexum leglátványosabb eleme lesz a Biodóm, mely egy szabadtéri kifutó mellett kap helyet, 1,7 hektáron. Egyben  Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriumának is otthont fog adni. A Pannon Park beépített területei 34 ezer négyzetmétert tesznek majd ki.

 

A megszűnt Vidámpark egykori területén épülő öthektáros Pannon Park az állatkert történetének eddigi legnagyobb fejlesztése. Az egész évben nyitva tartó fedett csarnokban a természeti környezetet látványában és klimatikus viszonyaiban is felidézi majd az élő, organikus tér, melynek hatalmas terében csaknem 1400 fatermetű növény lesz látható. A miocén korral összefüggésben elsősorban olyan állatok leszármazottjait lehet majd megtekinteni, amelyek nagyjából tízmillió évvel ezelőtt éltek a Kárpát-medence területén. Többek között ide kerül majd egy elefántcsorda, hiszen ezek az állatok a mamutokból fejlődtek ki, illetve látható lesz sok majomfaj is.

 

A Biodóm egyik fontos sajátossága a fenntartható vízkezelés lesz, melynek garanciái egy 550 köbméter űrtartalmú esővíztározó, a Széchenyi-fürdő jelenleg elfolyó kútvize, valamint az akváriumvíz és az ivóvíz újrahasznosítása. Az épület a Széchenyi-fürdő vizének termálhőjét használja majd fűtésre. Már megvan az összeköttetés az Állatkert és a fürdő között, azonban ennek fejlesztésével, illetve a kapacitás bővítésével a vízigény jelentős részét fedezni lehet a jövőben. A fürdő jelenleg 72–76 °C fokról hűti le a termálvizet, a Biodóm azonban a forró víz használatával és visszajuttatásával nem csupán a saját, de a fürdő költségeit és környezeti terhelését is csökkenteni fogja. Ráadásul a tervek alapján – a termálhő hasznosításának köszönhetően – az épület kizárólag a csúcsidőszakokban alkalmaz hagyományos fűtési megoldásokat.

 

A Biodóm klímájának hűtéséről részben a növények fognak gondoskodni. Mindemellett a tervezők olyan hagyományos gépészeti berendezésekről is gondoskodnak, amelyek befújják a levegőt, továbbá olyan megoldásokról is, amelyek nagy ablakok és felületek megnyitásával fokozni tudják a szellőzést, megfelelő légcserét nyújtva a létesítményben. A Biodóm külső tetőszerkezetének kialakításakor is elsődleges szempont volt a fenntarthatóság. Ezért döntöttek a tervezők egy nagy fényáteresztő képességű, háromrétegű fóliapárna-rendszer mellett. Ez jóval szélesebb sugárzási spektrumot enged át, ami az állatoknak és a növényeknek egyaránt alapvető fontosságú. A tervezett aktív árnyékolórendszer folyamatosan követi majd a Nap mozgását, így reagálva az időjárás változásaira.

(Illusztrációk: Mérték Építészeti Stúdió Kft.)

Forrás: bcoolmagazin.hu