Egy héttel ezelőtt meghívást kaptunk egy új, hibrid hotel megnyitójára, a hetedik kerületi a&o Hostel Budapest Citybe. Az első kérdéseink ezek voltak: Kinek? Minek? Ki az aki most hotelt nyit? És miért?

Aztán pár óra múlva már nagyon örültünk nekik.

Ugyanis a hely a remek árainak és 0-24 bárjának köszönhetően kifejezetten vonzó lehet ezekben az ínséges időkben, még nekünk budapestieknek is. Hiszen a szórakozóhelyeink bezárnak 11-kor, így egy éjjel-nappal nyitva tartó bár kuriózumnak számít.

A bár és a kínálata pont ideális méretű. Van csapolt és üveges sör, tömények és koktélok is. Valami kis aláfestő zene mindig szól, és a színes bútorok, meg a tágas terek esti fényekben is kellemesek. Ráadásul van egy csocsó és egy darts is a bár melletti társalgó térben.

Persze felmerül a kérdés, hogy szabad-e nekünk itt szórakozni, ha az egész város körülöttünk zárva van?

“A 7. § szerint egyetlen vendég sem tartózkodhat a vendéglátó üzletben 23 óra után. Ez azonban a vendéglátó üzletekre vonatkozik, a szálláshelyek éttermére, bárjára, stb. nem. A megszálló vendég nem tartozik a 431/2020. Korm-rendelet 7. §-nak hatálya alá, amikor a szálloda éttermében, bárjában tartózkodik 23 óra után. Ugyanis a szálloda étterme stb. a szálloda megszálló vendégei számára nem vendéglátó üzlet, hanem a szálloda szálláshellyel együtt kínált egyéb szolgáltatása.
A nem megszálló vendégekre viszont vonatkozik az esti 23 órás korlátozás, az ő számukra ugyanis a szálloda étterme, stb. vendéglátó üzlet, mert nem mint szállóvendég, hanem csak mint utcáról betérő vendég veszik igénybe az étkezést, stb.
Összegezve, a szállóvendéget 23 óra után is ki lehet szolgálni, a külsőst nem.”
Forrás:pbkik.hu
A lényeg, hogy akkor legális a dolog, ha meg is szállunk náluk, és ez egy hostelben abszolút elérhető opció.

A legolcsóbb ágy amúgy nagyjából 2500 forintba kerül. De ha használod a Rokaland15 kódot, akkor csak 2200 forint. Ez a kód a magasabb kategóriájú szobákra is használható!

(A saját oldalukon érdemes foglalni: https://www.aohostels.com)

És 2200 forintért lesz egy ágyad egy 6-fős szobában, ahol akár meg is pihenhetsz, és használhatod a bárt kifulladásig, aztán egy jó reggeli után akár haza is mehetsz.
Ráadásul ha előbb éheznél meg a 0-24-ben fogyasztható alkoholok mellett tudnak pizzát, muffint vagy sós péksüteményt is sütni. Jól tud jönni ez is hajnalban.

És a hostel/hotel adottságai azoknak is szimpatikusak lehetnek, akik nem akarnak felülni a bulivonatra.

Az épület tavasszal készült el. Vannak még apróbb munkálatok vissza, de ezek a bentlakást már nem befolyásolják.

Szép, letisztult szobák vannak, és ha mondjuk a párotokkal érkeztek, akkor van kétágyas opció, de a családosoknak éppúgy ideális lehet a 4 vagy a 6 ágyas verzió, mint az egyedülállóknak.

És akár csoportok is élhetnek a lehetőséggel. 10 vendégtől kedvezmény jár, 20 vendégtől pedig egy ingyen szoba.

Szülinap, szabadnap, hosszú hétvége? Vegyetek ki egy szobát a haverokkal és bulizzatok addig, ameddig tetszik. Egy taxi ára a “beugró”.

Vagy gyertek el a családdal, fedezzétek fel Budapestet és hozzátok ki a szállást szuperalacsony áron!

Cím:
1074, Csengery u. 11.

Fotó: Csákvári Péter

Szöveg: Vass Adrienn