Idén már 7 helyen korizhatunk a Balaton körül, szerdán negyedik alkalommal nyit meg a műjégpálya Balatonlellén – és eljött a téli gasztrofesztiválok ideje is.

2016-ban a Balaton-parton elsőként nyílt meg a műjégpálya Balatonlellén. Akkor még mindenki kétkedve fogadta az ötletet, lehet-e / szükséges-e egy ilyesfajta turisztikai attrakciót üzemeltetni a tó körül. Következő évben a válasz is megszületett a kérdésre, hisz Szigliget is megnyitotta a saját műjégpályáját, sőt azóta is sorra nyílnak a pályák a korcsolyázás szerelmesei legnagyobb örömére. Idén Keszthelyen, Szigligeten, Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon, Balatonlellén és Balatonbogláron is lehet majd korcsolyázni, ezzel tulajdonképpen megvalósul a kezdetekkor megfogalmazott álom: korizd körbe a Balatont. “Bár az út nem volt egyszerű, de nagyon örülök, hogy kitartottunk, és egyre több helyen épül műjégpálya – és ha már ennyien követték a példánkat, az idei évben szeretnénk ismét egy jó példával elöl járni. Nekünk nem csak a turisták, hanem az itt élő emberek, a környékbeliek is nagyon fontosak, ezért szeretnénk nekik is kedveskedni: minden balatonlellei lakos ingyenesen korcsolyázhat Balatonlellén az egész szezonban!” mondta el Tóth Balázs a BL YachtClub ügyvezetője, a Balatoni KÖR alelnöke.

November 30-án újra indul a téli GasztroPiknik programsorozat is a Balaton körül! Az idén 5 éves Balatoni Kör egyik legfőbb célkitűzése a Balaton mint turisztikai régió egész éves működtetése, mozgásban tartása. “Az elmúlt öt évre visszanézve elmondhatjuk, hogy jó úton járunk. A márciusi, szeptemberi és októberi hétvégék vendégforgalma is kiemelkedő volt az előző évekhez képest. A nyitva tartó helyek hétvégenként teltházzal működtek, a meghirdetett programokon annyi látogató volt, mint nyáron, és a szállások is megteltek. A téli hónapokra pedig itt a GasztroPiknik sorozat, a tavalyinál is több étteremmel, borászattal, programmal és ingyenes koncertekkel.”-mondta Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. A GasztroPiknik sorozat különböző állomásain a vendégek megkóstolhatják a meghatározó balatoni éttermek, borászatok, cukrászdák és pálinkamanufaktúrák kínálatát, de minden helyszínen lesznek családi programok, ingyenes koncertek és különlegességek. A badacsonyi és balatonlellei Gasztropikniken exluzív hajós borkóstolót is szerveznek; a kikötőből kihajózva, a Balaton közepén kóstolhatják a vendégek  a borászok legszebb tételeit.

A GasztroPiknik sorozat állomásai:

– november 30. Badacsony,

– december 7. Balatonlelle,

– január 25. Zamárdi,

– február 29. Balatonfüred,

– március 21. Köveskál

 

További információk:

www.facebook.com/balatonikor

www.facebook.com/hellobalatonlelle