Különleges helyszínek, a Duna-menti várak és kastélyok környékén.

Alsó-Ausztria természeti bája, kies tája elrepít a mesék birodalmába: lovagi várakba, barokk kastélyokba, középkori apátságokba. Közeleg a karácsony, nyakunkon az advent, engedjünk Alsó-Ausztria vonzerejének. Csemegézzünk együtt! A kalandozást a világörökséghez tartozó Wachauban kezdjük.

 

Burg Aggstein – egy romantikus lovagi vár

Egy 320 méter magas kőszikla vet árnyat a vén Dunára. Ezen magasodik Aggstein vára. Már messziről integet, mintha Visegrád elevenedne meg. A hegyszirten épült várfokról pazar kilátás nyílik a Wachaura és az alatta kanyargó folyóra. A Künringek sasfészke hírhedt volt a maga idejében, a várurak innen portyáztak, kereskedelmi hajókra vadásztak, foglyokat ejtettek, akik itt sínylődtek. A várfalakon belül kápolna, lovagterem, lent a pincében egy kellemes taverna fogadja a betérőket. Festői környezet, mely advent táján újraéled, a ma embere pedig a középkorba csöppen. Családosoknak különösen izgalmas program. Aggstein egész évben látogatható, ám advent idején különösen vonzó. 

Időpont: november 8-24. pé. 15–19 óra, szo. és vas. 10–19 óra között

Dürnstein – várrom a Duna felett 

Dürnstein a Wachau gyöngyszeme. A 15. századi Ágoston-rendi apátság kék temploma pedig maga a csoda. A bájos és felettébb hangulatos óváros felett, a szúrós hegyen, meredek sziklafalakkal övezett részen az egykor szebb napokat megélt vár romjaiba botlik a szem. Itt raboskodott hónapokon át Oroszlánszívű Richárd, angol király, mígnem hű szolgája, Blondel nevű dalnoka rá nem talált. A hűséges szolga örömmel vitte a hírt haza, így váltságdíj ellenében kiszabadulhatott uralkodója. A vár romjai az adventi vásárnak festői hétteret nyújtanak, a vásárosok pedig lent, az óvárosban álló palota belső udvarában várják a látogatókat és kínálják portékáikat. 

Időpont: december 7-22. között, minden hétvégén, szombat, vasárnap és ünnepnap 13.00-20.00 óra

 

Melk – apátság

Van-e annál meghittebb, mint épp advent tájt felkeresni egy vallásos helyet. Ráadásul olyat, ahol több mint 900 éve, megszakítás nélkül, bencés szerzetesek gyakorolják vallásukat. A melki bencés apátság az UNESCO világörökség részeként a Wachau egyik leglátványosabb és legismertebb nevezetessége, mely közel 1000 éve Alsó-Ausztria szellemi és kulturális jelképe. Úgy tartják, temploma az Alpoktól északra a legszebb, melyet barokk mesterek valaha építettek. Egyszerűen fenséges. Egyedülálló háttér, párját ritkító díszlet, kell-e ennél hangulatosabb helyszín advent idejére. Az alatta elterülő városkában évszázadok óta minden változatlan. A vásárosok a főtéren várják a látogatókat, az ünnepre gyerekprogramokkal, kulináris finomságokkal és koncertekkel kedveskednek.

Időpont: november 29. és december 22. között, péntek 16–20 óra, szombat 12–20 óra, vasárnap 12–29 óra

 

Karácsonyi falu Schloss Hofban

Ha már kastély, jöjjön a nagy kedvenc, a Bécstől alig egy órányira található Schloss Hof. Nagy kanállal ették itt az urak az életet, Savoyai Jenő és Mária Terézia is imádta ezt a vidéket, ha tehették, itt fogadták vendégeiket. A táj szépsége és csendje kapta meg őket. Nem véletlenül rendeznek itt évek óta adventi ünnepségeket, karácsonyi előkészületeket. A barokk kastély nappal is csuda szép, de monumentális mivolta, megkapó formája akkor teljesedik ki igazán, amikor beragyogják az ünnepi fények és ellepik a kertet, a parkot a vendégek. A kastélyt vidéki majorság veszi körbe, ahová ezúttal a vásárosok települnek be. Több mint 100 standon kínálják portékáikat, a szebbnél szebb kézműves vásárfiákat, kulináris specialitásaikat. Családosoknak különösen nagy élvezet.

Időpont: november 16. és december 22. között, szombat és vasárnap 10.00-19.00 óra 

Eckartsau – barangolás a történelemben

Van, aki ízlelgeti a nevet, pedig a történelemből ismerős lehet. Ez a hely, ahol az Osztrák Magyar Monarchia végérvényesen a múlté lett. E megejtő barokk pompa szomorú és végzetes történelmi eseménynek volt az otthona. Itt zörrent meg a vadászkastély kopogtatója, amikor a kapunál magyar nemesek küldöttsége várt bebocsáttatásra. Jövetelük célja nem volt más, mint kiharcolni a magyar nép önrendelkezési jogát. 1918. november 13-án IV. Károly hosszú vívódás után itt írta alá a nyilatkozatot, mely uralkodói jogainak felfüggesztéséről szólt. Karácsony közeledtével feledve a múltat, a kastély udvarán mindenféle finomsággal megtömött standok sorakoznak, evésre, ivásra buzdítanak. A földszinti termekben vásárosok gyülekeznek, ötletes és míves ajándékaik a kastély eleganciájához illőek.  

Időpont: november 16-17. és 23-24. között, szombat 12.00-19.00 óra, vasárnap 12.00–18.00 óra, valamint november 30-án és december 1-én, szo. 12.00-21.00 óra, vasárnap 12.00-19.00 óra között 

 

Karácsony a keresztények második legnagyobb ünnepe, az apátságok területét ilyenkor különös áhítat tölti be. Alsó-Ausztriában nemcsak kastélyok és várak várnak, az apátságok is kitárják kapuikat, meghitt körítést adva az adventi hangulatnak. Göttweig azt jelenti: isten áldotta hely. Az apátság idén 30. alkalommal fogadja a vendégsereget, koncertekkel és gyerek programokkal kedveskednek. (november 30. és december 8. között, naponta 10–18h) Más megvilágításba kerül a dolgok rendje a heiligenkreuzi apátság adventi vásárába érkezve. A Bécsi-erdő rejtett kolostora teljes odaadással készül karácsonyra. 35 apátság és kolostor érkezik az ünnepi előkészületre, saját, különleges kézműves termékeiket mutatják be. (december 14-én, 9.00–18.00 óra között). A karácsonyvárásból a klosterneuburgi apátság sem marad ki. A Béccsel szinte összenőtt városka 900 éve az Ágoston-rendi kanonokok otthona. Adventi vásáraikat évek óta a Binderstadl teremben rendezik meg, most is odavárják vendégeiket.

(november 29. és december 1. között. pé. és szo. 15.00–20.00 óra, vas. 10.00–20.00 óra)

Idilli hangulat költözik az ember szívébe, ahogy felsejlik a grafeneggi kastély sziluettje. A komolyzenei fesztiváljáról híres-neves Grafenegg adventkor sem hagyja ki a koncerteket, többi között gazdag zenei kínálattal várja az ideérkező vendégeket. A Kremstől csupán 10 km-re fekvő csupa csipke, csupa báj, Tudor-stílusban épült neogótikus vár igazán impozáns helyszínül szolgál.

(december 5-8. között, 10.00–19.00 óra)

 

Tündéri báj köszönt ránk Krems sétálóutcáján. Ausztria egyik legrégebbi polisza a tartomány kulturális fellegvára, és úgy is emlegetik, mint a Wachau kapuja. Krems és a szőlőtermesztés 2000 éve egyek. A térség a zöld verteliniről és a rizlingről híres, a vásáron kóstoljuk ezt is meg. Adventi vásárt a dominikánus templomban (Dominikanerkirche Krems) is szerveznek, melynek felettébb titokzatos és izgalmas a földalatti „bunkere”, a rend hajdani, rejtélyes borospincéje.

(november 15-24. között, pé. 15.00-19.00 óra, szo. és vas. 10.00–19.00)

 

A Bécstől csupán félórányira található festői, biedermeier város, Baden is sok meglepetést tartogat. Fényűző, elegáns, nagystílű, ugyanakkor meghitt környezet, mely a köztudatba kénes vizével és kaszinójával ivódott be. Advent táján díszkivilágítást kapnak az utcák, az üzletek, a vásári standok pedig roskadásig megtelnek. Különös bódulat ül rá mindenre, monarchiás környezetben.

(november 22. és december 24. között, hé.–pé. 15.00-20.00 óra, szo. és vas. 13.00-20.00 óra, Kurpark Baden: november 30-tól december 31-ig, (12.25-27. zárva), hé.-pé. 16.00-22.00, szo. vas. 13.00–22.00 óra)

A tartomány székhelye, St. Pölten is lázasan készül az ünnepre, az adventi vásárosok a hagyományokhoz híven a főtérre vackolják magukat be. Sült gesztenye, forralt bort, fahéj és vanília illata lepi el a teret. Zenével, változatos programokkal, krampusz-show-val, bábjátékkal várják a vendégeket.

(november 22. – december 23. hé.-csüt. 16.00-21.00 óra, pé.-vas. és ünnepnapokon 13.00-21.00 óra)

 

Bécsújhely, az Alpok keleti kapuja történelemben gazdag romantikus városka, ahol már november megkezdődik a karácsonyi készülődés időszaka. Két helyen is rendeznek vásárt, a város főterén, és a dóm tekintélyt parancsoló tornya tövében. És ha Oroszlánszív Richard történetével kezdtük Alsó-Ausztria adventi vásárainak bemutatását, fejezzük is vele be, mivel a történet szálai egészen Bécsújhelyig vezetnek. Ha minden igaz, az angol királyért a világtörténelem talán legnagyobb váltságdíját (100 000 ezüst márkát, ami 23 400 kiló tiszta ezüstnek felelt meg akkortájt) kapták az osztrákok. A pénz fele Lipót markát ütötte, ő pedig nem másra, mint Bécsújhely megalapítására és várának felépítésére költötte, hogy Bécset védje.

(Karácsonyi vásár a főtéren: november 22. és december 24. között, hé.-csüt. 10.00-20.00 óra, pé. és szo. 10.00-23.00 óra vas. 13.00-20.00 óra, Advent a dómnál: december 13-15., pé, 14.00-19.00 óra, szo. 10.00-19.00 óra, vas. 10.00-18.00 óra)