A világ 50 legjobb városi negyede közé választotta a szeptember 27. és 28. között az ELEVEN Ősz programkavalkádjának is helyet adó Bartók Béla Boulevardot a Time Out magazin.

A frissen megjelent írás szerint a magazin szerkesztői 27 ezer lakos véleményét kérdezték meg arról, hogy mely városrészeket szeretik a legjobban a helyiek, aztán a magazin szerkesztőihez fordultak, hogy összegyűjtsék azokat a városi negyedeket, ahol a helyiek jól érzik magukat. Élhető és lakható környékeket kerestek, amelyek megfizethető áron nyújtanak szórakozási lehetőséget, miközben galériák, stúdiók és izgalmas gasztronómiai élmények várják az érdeklődőket.

Így került a Bartók Béla Boulevard a listára. A magazin szerint, aki a városnegyedben jár, nem hagyhatja ki a Béla nevű hely lecsóját, amit fetasajttal kínálnak, és aminek az aromája azt az időszakot idézi meg, amikor a mindenki számára csak angol betegként ismert Almásy László az étteremnek is helyet adó épületben lakott. De ha a környéken járunk, meg kell kóstolnunk a Szatyor bár söreit is, például a Fehér nyulat, amit citromhéjjal kínálnak. 

És persze a galériák, kulturális programok soráról sem szabad megfeledkezni a gasztronómiai kínálat mellett. Ennek a tökéletes egyvelegét kínálja a Time Out magazin szerkesztői által is kiemelet programkavalkád, az Eleven Tavasz testvérprogramja, az ELEVEN Ősz szeptember 27-én és 28-án, amely idén a digitalizációs és a kultúra kapcsolatát kutatja.

A programkavalkádban Babos Zsili az Életem a kirakatban című performansza során a Bartók Béla úti Art Space kirakatába költözik 48 órára. Úgy teszi ki magát a kirakatba, akárcsak az online világban élő ember. „Az online élet filterezett hazugságaival szemben ez egy őszinte levetkőzés. Mi való a kirakatba? Hol vannak az intim szféra határai? Mit lehet és kell megmutatni? Gyertek ismerkedni, #elni, élni” – vallja a performansz kapcsán az alkotó.

Közben Instaköltészet – avagy hogyan éled újjá, hogyan kap teret a vers a közösségi médiában címmel hirdetnek programot a Hadik Kávéházban. Az Instagram mára ugyanis egy komplett költőgenerációt termelt ki, akik percek alatt válnak rocksztárokká, százezres, sőt, milliós példányszámban adják el a köteteiket. Péterfy Gergely íróval és Simon Márton költővel azt boncolgatják, hogy a közösségi média térhódításával szinte kötelező már jelen lenni a Facebookon és az Instagramon, hogy az olvasók jobban megismerjék őket. De mennyire fogadott ez el az irodalmi közegben? Valóban csak az a nagy író, akinek az írásai beszélnek helyette?

A hétvége során Radisics Milán fotóművész munkái láthatók a Faur Zsófi Galéria SUR/REAL LANDS című fotókiállításon. A 2019-es év MÚOSZ-nagydíjas művész korábban a világ legrangosabb természetfotó-pályázatán, a BBC Wildlife Photographer of the Year-en 2003-ban Highly Commended díjat érdemelt ki. 2006-ban remekül szerepelt a National Geographic nemzetközi fotópályázatát, ahol a 40 ezer pályaműves mezőnyben megnyerte a Natural World kategóriát. 2006 óta a naturArt-Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke. 

A látogatóknak érdemes lesz megnézniük az ELEVEN Ősz kiállítóterének programjait is: szakmai zsűri által elbírált designerek munkáit vásárolhatjuk meg a Bartók Béla Boulevard-on lévő galériák, design shopok, kávézók és éttermek összetett és sokszínű kiállítóterében. 

És persze a könnyűzene sem maradhat ki a programból: a pénteki hangulatért Hunyadi Edit és Csató Csenge kreatív szerelemgyereke, a Lazy Calm Raga szolgáltatja, akikkel elfelejthetjük a zsánerkorlátokat, kedvenceink és sosem hallott érdekességek keverékére számíthatunk. Őket követi a The Stanley Maneuver, amelynek zeneisége klubok táncterén át a legmodernebb performanszokhoz nyújt aláfestést, este pedig a Tom Select zenél, amely sok-sok emlékezetes bulit csinált már, most azonban a nyugalom lesz a középpontban. A tánczenei felhozatalt szombaton a fiatalokkal indítjuk, és a tapasztaltabb zsokékkal fejezzük be. Délután Prince Matt áll a dj pult mögé és indítja be a hangulatot a house gyökereivel. Őt követi Falcao, aki több mint egy évtizede táplálja Budapest táncosait zenei finomságokkal. A klasszikusabb finom hangszerelésű house zenék nagy kutatója, a környéken fokozottan ritmikus lépegetés várható. A szombati nap zárásaként Galactic Jakckson válogat nekünk a tarsolyából. 

Igazi szellemi közösséggé nőtte ki magát az elmúlt években a Kosztolányi és Karinthy által is kedvelt út, ahol ismét a Kulturális Tizenegy Egyesület jóvoltából rendezik meg a már hagyománynak számító utcafesztivált, idén a digitális kultúrával a középpontban. 

Teszik mindezt a hely szelleméhez méltón, hiszen ne feledjük, hogy egykoron olyan nagy nevek, mint Kosztolányi vagy Karinthy is itt töltötték szabadidejüket, itt merítettek ihletet az alkotáshoz. Azóta indultak már innen új irányokat mutató irodalmi programok, vagy éppen határokon átívelő kiállítások, és ma már a hangulatos nyári esték is nehezen elképzelhetők a Bartók Béla nyüzsgő forgataga nélkül. 

A programról további részletek itt olvashatók: http://www.bartokbelaboulevard.hu